Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Mozgalmas közgyűlés és Szicília magyar emlékei

Mozgalmas közgyűlés és Szicília magyar emlékei

2016. február 4-én, csütörtök délután tartotta évi rendes, vezetőség választó közgyűlését a bécsi –magyar „Europa”-Club kultúregyesület. Az éves program és pénzügyi beszámoló mellett köszönetet mondtak mindenkinek, aki az egyesület működését valamilyen formában segíti, támogatja, valamint alkalma volt a Magyra Diákegyesületet, annak munkáját és tervezett programjait is Paluska Zsuzsának, az MDE elnökének bemutatni a közgyűlés előtt.

A közgyűlés után 19:00 órától került sor a „Szicília magyar emlékei“ című vetítéssel illusztrált, élménybeszámoló előadásra.

„… A hatodik napon az Atya, hogy művét bevégezé, örömében, mert ily szépet alkotott, a földet két kezébe vette s rá csókot nyomott. Ott, ott, hol ajka illeté, ott van Szicília. „ Renzino Barbera

Dr. Csorba László történész, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, „Kultúrtörténeti kirándulás Szicília földjén” címmel, mint szakmai vezető, magyar emlékek nyomában 2015. őszén vezette a bécsi érdeklődő csoportot. Az egyesület két évvel előtte már eltervezte, hogy meglátogatja a szicíliai magyar emlékhelyeket, hogy élményekkel dús kirándulással mélyítsék ismereteiket Szicíliában. Az lelkes bécsi magyar csapat elsősorban Tüköry Lajos emlékeivel találkozott, de alkalmuk volt a Nápolyban és Rómában Türr Istvánnak, Velencében Winkler Lajosnak, Pistoiában Dunyov Istvánnak, Milánóban Frigyesy Gusztávnak, Genovában a Kossuth vezette Magyar Nemzeti Igazgatóságnak emelt márvány-és bronztáblákat is megtekinteni, melyeket a hálás utódok készíttettek emlékükre.

A közgyűlés és az előadás között és a szünetben büfé várta a vendégeket, mely újabb közösségi teret alkotott az esten.

Az Europa Club következő programterve, hogy május 27-29-ig kulturális kirándulást szervez a Felvidéki Erdőhátra, Ligetfalu, Dévény, Sasvár, Brünn, Mírov útvonalon bejárva azt. 

 

MDE
Kapcsolódó Cikkek