Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Délibáb tánctábor Kiscsőszön

Délibáb tánctábor Kiscsőszön

A Délibáb Bécsi Magyar Kulturegyesület Néptáncegyüttese az idén nyáron Kiscsőszön tartotta nyári edzőtáborát, 2015.július 14-19. között.
A táncosok évek óta minden nyáron Magyarországra utaznak 6-7 napra, hogy tánctudásukat finomítsák és új tájegység táncainak alapjait is elsajátíthassák. Kilyénfalvi Gábor az egyesület művészeti vezetője az idén személyes kapcsolatait bevetve Kovács Norbert Cimbi és felesége Gaschler Bea, kiscsőszi portáját foglalta le a táborozás helyszínéül, valamint a közelben lakó és Cimbi által alapított művészeti iskola táncoktatóit – Szabó Rubinka és Maximilien Linczenbold – kérte fel, hogy az együttes tagjainak magyarbődi páros táncokat tanítson 2 és fél napon keresztül. 
A tábor többi napján a már korábban is tanult táncokat (bonchidai, szatmári, buzai és dél-alföldi) gyakorolták a táncosok Török Sándor vezetésével, aki  szeptembertöl júniusig oktatja a Délibábosokat Bécsben is.
A felnőtt táborozókhoz a hét végére csatlakoztak a Szivárvány gyermek tánccsoport apró tagjai is szüleikkel együtt. A kicsiket Bors Erika tanította táncolni és sok énekkel, mondókával és játékkal tette még vidámabbá az itt töltött időt.
Kiscsősz a Somló-hegy közelében található kis település, ahol Kovács Norbert Cimbi vezetésével virágzik a hagyományok őrzése ápolása. Azért  is ez lett a tábor helye, mert a Délibábosok már évek óta többször jöttek ide hosszú hétvégékre táncolni és részt venni a nagyszerű itteni rendezvényeken. A Délibáb tagjai a felújított tájház udvarán lévő tánctérnek kialakított pajtában ropták egész nap kisebb szünetekkel a táncot.  A talpalávalóról Nagy Bertalan és bandája gondoskodott, így élő zenére táncolhattak, próbálhattak a táncosok, ami csak fokozta, az egyébként is nagyon jó hangulatot. 
Hogy a táncosok bendője ne maradjon üresen, Cimbiék  az udvarukon kialkakított „ebédlőben“ gondoskodtak  kedves munkatársaikkal Krisztivel és Gyöngyivel, a reggeliről, ebédről, vacsoráról. 
A táncpróbák után sem unatkozhatott senki, hiszen Cimbiék portáján mindig akadt látnivaló, az istállóban több lóról is gondoskodott minden nap Máté a helyi lovászfiú. A lovak mellett szamarakat, szürke marhákat, birkákat, kecskéket, csüngő hasú malacokat is láthattak, etethettek a táborozók, aminek főleg  a gyerekek örültek. A bátrabbak lóra is ülhettek, egyik este pedig ovaskocsikázásra vitték a tábor lakóit. Esténként táncházban folytatódott a mulatság. 
Szombaton délután a Somló hegyen rendezett Séd Dülöngélő a családi pincészetek borfesztiválján a Délibáb Táncegyüttes 3 koreográfiát is előadott a színpadon , ebből az elsőt a műsor közben érkező zivatar sem tudta elmosni, a táncosok hősiesen, vizesen is végigtáncolták azt.
Vasárnap  a tábor utolsó napján délelőtt még folyt a tánctanulás, aztán ebéd után mindenki útra kelt, sajnálva, hogy ilyen gyorsan eltelt az idő, mert mindenki nagyon jól érezte magát. 
Aki kedvet kapott csatlakozni a táncscoporthoz, kicsikhez, vagy nagyokhoz, szeretettel várjuk és jövőre már jöhet is velünk táborozni Kiscsőszre. 

Kapcsolódó Cikkek