Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Emlékmise a Stephansdomban

Emlékmise a Stephansdomban

2015. augusztus 29-én a Stephansdomban tartottak misét (I.) Szent István király (uralk. 1000 – 1038) tiszteletére. A misét Korzenszky Richárd tihanyi perjel celebrálta magyarul. 

A misén a hőség ellenére körülbelül kétezer zarándok vett részt. Simon Ferenc esperes és a bécsi magyar katolikus egyházközség volt a vendéglátó. A részvevők között sokan népviseletbe öltöztek, többségük hagyományörző csoportok tagjai voltak. A perjel a prédikációjában hangsúlyozta, hogy Szent István a magyarokban tudatosítani akarta a „szent” fogalmát a „szent közösség” és a „szent család” formájában, emiatt István mindenütt a királyság területén templomokat alapított. 

Ezenkívül, mondta a prior, nincs értelmes élet, anélkül hogy vállalnánk a kötelességeinket. Ugyanakkor el kell fogadnunk a másik embert, de ez ma mindinkább nehezebb, ugyanis az egyén áll a világ középpontjában. 

Az is nagy problémát jelent, hogy az emberi értékek ma régimódinak tűnnek. De nekünk – minden külső elvárással szemben – meg kell őrizni az értékeinket. Európainak lenni nem azt jelenti, hogy feladjuk azokat. 

A perjel Babits Mihály szavat idézve az mondta, hogy őrizni kell a kincseinket, de a mások kincseit sem szabad elvenni, emellett védenünk kell a szellemi környezetünket. 

Társadalmi gyökerek nélkül az élet elromlik, és az ember, aki egy közösségben él, sokkal kevésbé kiszolgáltatott és sokkal kevésbé manipulálható. Sajnos a mértéktelenség felé tart a világ, és a fejlődés alatt ma csak a gazdasági fejlődést értik. 

Ki kell mondanunk, hogy az ember maga nem lehet a mérték, hanem van egy, az emberek felett uralkodó erő, egy szellemi-erkölcsi hatalom. (Márai Sándor) Mécs László költő véleménye szerint a mérték elvesztése a legveszélyesebb. 

„Ha gyökereinket vállaljuk, van lehetőség arra, hogy növekedjünk” – mondta Korzenszky Richárd. „Nőni kell, és nőni csak az ég felé lehet” (Reményik Sándor) Tehát úgy kell élnünk, mintha lenne Isten. 

A mise végén a perjel megáldotta az oltár elé hozott magyar gyümölcsöket és terményeket: kenyeret, bort, szőlőt és kolbászt. 

A rendezvény után magyar néptáncbemutató volt a dóm előtti téren és az érseki palotában.

Kapcsolódó Cikkek