Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
NeMaMaT IV.Nemzetközi Konferencia

NeMaMaT IV.Nemzetközi Konferencia

A „Debreceni Nyári Egyetem” örömmel hirdette meg 2015 augusztus 3 és 5 között a „Külföldön Élő és Dolgozó Nem Magyar Anyanyelű Magyartanárok valamint Külföldön Tartósan Magyar Nyelvet és Kultúrát Tanítók” (röviden NeMaMat) című negyedik Nemzetközi Konferenciát, ahol az Őrvidék Dowas Katalin személyével is képviselte magát. 
Az 1927-ben létrejött intézmény régóta kapcsolatban áll olyan külföldi tanárokkal és óvónőkkel, akik lelkesen és nagy odaadással tanítják a magyart saját közösségükben. A Debreceni Nyári Egyetem kifejezte, milyen nagy elismerést érdemel munkájuk és mennyire fontos szerepet játszanak a magyar nyelv és kultúra terjesztésében. Az idei konferencia külön figyelmet fordított azokra is, akik nem államiliag támogatott intézményekben, hanem hétvégi iskolákban, civil szervezetekben vagy más magánkedvezményes formájában törekednek a magyar nyelv tanítására, a magyar kultúra ápolására, közvetítésére. A rendezők – köztük Dr. Szaffkó Péter (igazgató), Dr. Csontos Pál (tanulmányi igazgató, tagozatvezető), Dr. Dobi Edit (szakmai igazgató), Dr. Duffek Mihály (tisztbeli művészeti igazgató), Pogány Emese (egytemi tanár), Helmeczi Boglárka (irodavezető), Kozma Éva (értékesítési és marketing menedzser), Kulcsár Judit (programszervező) és Farkas Evelin (segítő) – arra szeretett volna lehetőséget teremteni, hogy az érdekeltek szervezett formában találkozhassanak, kapcsolatokat építhessenek más országokban tanító kollégákkal, valamint eszmecserét folytathassanak egymással és a Debreceni Nyári Egyetemen tanáraival, szakembereivel. A konferencia keretében nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberek tartottak magyar nyelvű plenáris előadásokat, a résztvevők számára óralátogatásokat, szakmai fórumot és konzultációs alkalmat is felajánlottak a konferencia időtartalma alatt. Az esti órákat pedig együtt tölthették a mintegy negyven országból Debrecenbe érkező külföldiekkel. Számukra a hagyományos „Debreceni Nyári Egytemen Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Kurzus“ című tanfolyam keretében szerveztek kulturális programokat. 
A konferencia hivatalos megnyitója után a több mint húsz résztvevő bemutatkozására került sor. Szekcióülések, plenáris előadások és kerekasztal-beszélgetések váltották egymást. A témák a következőek voltak: „A magyar nyélv és civilizációs ismeretek tanítása a hétvégi iskolákban és óvodákban“ illetve „A magyar nyelv és civilizációs ismertek tanítása a felsőoktatásban – lektorok, vendégoktatók tapasztalatai“. Kerekes Judit New Yorkból beszámolt az Amerikában működő hétvégi magyar iskolák tanárainak szakmai együttműködéséről. Hollstein Barbara Frankfurtról mesélt, milyen esélyt és kihívást jelentenek a németorzsági hétvégi magyar iskolák. Víghné Horváth Zsuzsanna bemutatta az AMAPED „Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének“ oktatómunkáját. Dowas Katalin Felsőőről beszámolót tartott az Őrvidéken történő magyartanításról. Nagy lelkesüléssel és rengeteg bemutató anyaggal ismertette meg a közönséget a Burgenlandban, főleg az Őrségben, fáradhatatlanul a magyarság identitás-őrzéséért küzdő egyesületeket: az UMIZ-t („Alsóőri Magyar Média és Információs Központ“), a BMKE-t („Burgenlandi Magyar Kultúregyesület“), a „Magyar Népfőiskolát“, az „Alsóőri Színjátszóegyesületet“, „Felsőőri Magyar Katolikusok Körét“, a „Felsőőri Református Olvasókört és Színjátszó Egyesületet“, az „Alsóőri Dalárdát“, a helybeli néptánccsoportokat, a BMKE „Játékos Magyar Gyermekóráját“ stb. 
Császi Ildikó Szloveniából „A magyar nyelv tanításáról a Maribori Egyetem nem magyar szakos hallgatóinak“ című előadással készült. Kovács Sándor beszámolt a magyartanítás tapasztalatairól a Hankuk Egyetemen Koreában. Kurcz Ádám István a „Magyar Nyelvstratégiai Intézet“-et ismertette meg a továbbepzésen lévő szakemberekkel. Jövőbeli tervek, együttműködési lehetőségek megbeszélése után és sok színes kultúrális programokon való részvétet követően a konferencia résztvevői derűsen és élményekkel gazdagítva búcsúztak egymástól. 

Kapcsolódó Cikkek