Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Sikeres volt az AMAPED balatoni tábora

Sikeres volt az AMAPED balatoni tábora

Élményekben és magyar szókincsükben gazdagodva tértek haza az AMAPED diákjai a balatonalmádi nyári táborból. A bécsi magyar oktatási intézmény már korábban is indított táborokat Magyarországra, az idei különlegessége volt, hogy együtt táborozhattak budapesti diákokkal.

Az AMAPED által tavasszal megrendezett nagyszabású versmondó versenyen részt vett a budapesti Balassi Gimnázium is, itt született meg az ötlet, hogy együtt táborozzanak a diákok, mesélte el Menstik Szilvia, az AMAPED vezetője. „Nagyon jól sikerültek a programok, volt kézművesség, de irodalmi programok is, hiszen közeledik a Benedek Elek emlékév. Nagyon hasznos volt a diákjainknak, hogy együtt töltöttek egy hetet a budapesti gyerekekkel, hiszen nekik nagyobb a szókincsük, így sokat tanultak tőlük játékosan is, például társasjátékozás közben. De nyári, balatoni tábor lévén persze strandolás, lángosevés, tihanyi kirándulás is szerepelt a programban“, tette hozzá Mentsik Szilvia.

Ráadásul a tábor hetében ütötte fel sátrát Alsóőrsön, a Balaton partján a Hungaria Nagycirkusz – így ennek előadását is megnézték, és a tábor utolsó napjaiban kezdődtek meg a Balatonalmádi Napok, ahol rengeteg magyar kézművessel, képzőművésszel találkozhattak a bécsi gyerekek.

ORF

Kapcsolódó Cikkek