Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Jubileumi nyári tábor a 15 éves AMAPED szervezésében

Jubileumi nyári tábor a 15 éves AMAPED szervezésében

Balatonalmádiba szervezett családi tábort a bécsi AMAPED. A diákok és szüleik egy héten át fedezhették fel a környék érdekességeit, kalandjait, de a táborban már a következő iskolai év programjaira is készülődtek. A szervezők abban bíznak, hogy a tábor programjai még jobban összekovácsolták a pedagógusok, diákok és szülők közösségét.

A hagyományos nyári diáktáborok kibővítésének, és a szülők meginvitálásának apropója az, hogy épp 15 éve alakult az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete, mondta Mentsik Szilvia, az AMAPED vezetője. A tábor 25 fiatallal, hat pedagógussal és három anyukával indult útjára július 15-én. Az első napon Tihanyba látogattak el a táborlakók, a következő napokban pedig Veszprémet, Balatonfüredet és a kapolcsi Művészetek Völgyét is felkeresték a csapat tagjai. A programban sok strandolás, vitorlázás, bobozás és egy szabadtéri színházi előadás is szerepel: a táborozók A Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc-regény színpadi adaptációját is tekinthették meg együtt.

A pihenés és sok-sok program mellett a táborlakók már a következő tanév eseményeire is elkezdtek felkészülni: A Magyar Népmese Napjára, szeptember 30-ára egy Benedek Elek-estet tervez az AMAPED, ennek a munkálataiba is bevonják a gyerekeket, mondta Mentsik Szilvia, aki abban bízik, hogy a közösen eltöltött hét még közelebb hozza a diákokat és szülőket a pedagógusokhoz, és a maradandó élmények mellett életre szóló barátságok is köttetnek a táborban.

Forrás: https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3004621/

 

Kapcsolódó Cikkek