Anyák napja a Bécsi Magyar Iskolaegyesületnél

Május 13-án, hétfőn 16 órától köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat a Bécsi Magyar Iskolaegyesület diákjai. Ausztriában ugyanis május második vasárnapján, 12-én ünnepelték az anyák napját. A Collegium Hungaricumban működő intézmény növendékei közös produkciókkal, dalokkal, versekkel, tánccal és apró ajándékokkal fejezték ki szeretetüket.

     

     

     

Az Iskolaegyesület óráin már az ünnepség előtti hetekben elkezdtek készülni az anyák napjára: a foglalkozásokon verseket, dalokat tanultak a gyerekek és saját kezűleg készítettek ajándékokat.

A Collegium Hungaricum dísztermébe érkező szülőket zenés vetítéssel várták, majd 16 órától köszöntőt mondott Nick Ildikó, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület pedagógia vezetője. A diákok versekkel, rövid történetekkel, dalokkal és tánccal ünnepelték az édesanyákat, majd átadták saját kézzel készített apró ajándékaikat. A hétfői ünnepségen az óvodások és iskoláskorúak (elsőtől ötödik osztályig) egyaránt szerepeltek. A szülők meghatódva és büszkeséggel eltöltve köszönték meg a kedves műsort. 

Szöveg és fotók: Fazekas Csilla

Március-Május 2019,