Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Mentsik Szilvia a Kerekasztal új elnöke

Mentsik Szilvia a Kerekasztal új elnöke

Március 2-án, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának közgyűlésén a korábbi elnök lemondását követően elnöknek választották Mentsik Szilviát, az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete-AMAPED vezetőjét.

3 év elnökség után, a március 2-ai közgyűlésen Radda István lemondott az elnökségről. Az elnöki beszámoló előtt Mentsik Szilvia szót kért és röviden méltatta az eddigi elnök eredményes munkásságát és javasolta Radda István tiszteletbeli elnöknek választását. Ezt a közgyűlés nagy többséggel megszavazta.

A napirend szerint az elnök beszámolt a 2018-as évről és kiemelte a Mentsik Szilvia, valamint Kilyénfalvi Gábor által kezdeményezett új helyiségek megszerzését, melyek az év elején át is lettek adva. Ez a lépés a jövőre nézve új lehetőségeket nyújt az iskola, a tánccsoport és más egyesületek részére is. Továbbá megköszönte a tagegyesületek egész évi munkáját. Az évi beszámolót a burgenlandi ORF magyar adásában részletesen lehozta, ez az interjú a honlapon fényképekkel együtt közölve lett.

     

A napirend 2. pontjánál Nagy Eleonóra pénztáros ismertette a 2018-as év pénzügyeit. Kiemelte, hogy az albérleti szerződésben szereplő díj volt a kiadás legnagyobb része. A Kerekasztal helyiségeit az időbeosztás szerinti lehetőségeknek megfelelően lehet használni más tagegyesületnek is.

Szabados Gábor, pénzügyi ellenőr dicsérte a pénztáros munkáját és felmentést kért a 2018-as évről, amit a közgyűlés megszavazott.

Ezután Radda István, aki eddig az ülést vezette, az alapszabály értelmében 3 személyt javasolt az elnöki posztra: Mentsik Szilviát, Nick Ildikót és Szabados Gábort. A titkos szavazás eredménye: új elnök Mentsik Szilvia (az AMAPED elnöke), elnökhelyettesek: Kilyénfalvi Gábor (a Délibáb elnöke), Nick Ildikó (a Bécsi Magyar Iskolaegyesület elnöke), valamint Steip Ferenc (az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezetének elnöke). A megüresedett jegyzői helyre Gyerák Csabát (a Bécsi Magyar Diákegyesület elnökét) választották, és Radda Marika (a Club Pannonia tiszteletbeli elnöke) lemondása végett a második pénzügyi ellenőr Pap Péter (a Délibáb pénztárosa) lett.

A volt elnök átadta a Kerekasztal kulcsait Mentsik Szilvia új elnöknek, aki a közgyűlést ezzel bezárta. Ezt követte a szendvicses és italos büfé baráti hangulatban.

     

Kapcsolódó Cikkek