Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Újabb sikeres Bécsi Magyar Táncháztalálkozó

Újabb sikeres Bécsi Magyar Táncháztalálkozó

November 4-én, „Ifjúság gyöngykoszorú“ mottóval tartotta meg 19. Bécsi Magyar Táncháztalálkozóját a bécsi Napraforgók Táncegyüttes. A színes gálaműsor mellett már délutántól kezdve barkácsolás, gyermek majd felnőtt táncház várta a vendégeket.

A program iránt nagy volt az érdeklődés, színültig megtelt a Mariahilf Rendezvényközpont néptánc rajongókkal. A korábbi helyszínt – a Collegium Hungaricum termét – kinőtték a táncosok, ezért volt szükség a költözésre. A szervezők nagy izgalommal várták, megtelnek-e a széksorok, mondta Németh Júlia, a tánccsoport vezetője:

A bécsi magyar Napraforgók Táncegyüttes megalakulása óta minden év novemberében tartja meg a Bécsi Magyar Táncháztalálkozót, melyre a Napraforgók koreográfusai és néptánc oktatói mellett neves magyarországi és külhoni vendégeket is meghív, akik a Kárpát-medence táncos és zenei örökségét ismertetik és oktatják az érdeklődőknek.

Az idei programban először a gyerekeknek, majd a tiniknek, s végül a felnőtteknek nyílt lehetősége a táncházak során új lépések elsajátítására. A meghívott vendég néptáncosok Muszka György és Ilonka, Oláh Attila valamint Tőkés Zsolt és Edit oktatták a Kárpát-medence különböző táncait. Az élő zenét az idén először az Üsztürü zenekar, valamint Németh Dénes és zenekara biztosították.

                         

Keretprogramként Barabás Renáta kézműves műhelyt tartott, de játszóházra is sor került. „Kompátia“ címmel pedig Redő Júlia táncpedagógus, táncos, EMK társtréner az Együttműködő Erőszakmentes Kommunikációról tartott előadást.

„Egészen újszerű volt, hogy ennek a közönségnek tarthattam előadást. Az életből, párbeszédeinkből vett, valós példákat beszéltük át közösen a vendégekkel, valamint egy az érzelmi intelligenciát fejlesztő társasjátékot mutattam be az érdeklődőknek“- mondta Redő Júlia, EMK tréner.

A gálaműsorban Mocsel Rémusz és Piroska őrkői hagyományőrzők, a Kis Csallóközi Tánccsoport, a Napraforgók új utánpótlás csoportja, a Napraforgócskák – AMAPED csoportja és a házigazda Napraforgók mutatták be legújabb koreográfiáikat.

A gálával azonban nem ért véget az este, ugyanis a táncbemutatókat ismét táncház követte, melyben a vendégek is átélhették a néptáncolás örömét.

ORF

 

Kapcsolódó Cikkek