Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Club Pannonia – 3-napos Wellnesskirándulás Hévízre

Club Pannonia – 3-napos Wellnesskirándulás Hévízre

Az első napon, péntek reggel telt busszal terv szerint indultunk el Hévíz felé. Egy rövid kávészünet után megérkeztünk az ismert Jeli Arborétumba, Kámba. A másfél órás körsétacsöpögő esőben kezdődött, de közben napsütésben csodálkozhattunk az egzotikus országokból származó fákon, bokrokon és a még részben virágzó rododendronokon. Felfrissülve folytattuk utunkat és hamarosan megérkeztünk a közelben lévő Gulyás Csárdához, ahol az ebédet fogyasztottuk el. Kora délután már Hévízen voltunk, ahol a hotel DANUBIUS HEALTH SPA menedzsere végigvezette a csoportot a házban, ami után mindenki elfoglalhatta a szobáját. Egyéni kívánság szerint élvezhette minden résztvevő a Thermalhotel különböző kínálatait. Egy bőséges vacsorával fejeztük be az első napot.

Másnap reggel egy szakértő vezetésével megismerhettük a legnagyobb európai termáltavat, a híres hévízi gyógyfürdőt, melynek gyógyvize 3-naponta teljesen kicserélődik. Ezután busszal átmentünk a Balaton fővárosának nevezett Keszthelyre, ahol egy szakértő vezetésével megismerhettük a Festetics-család kastélyát és láthattuk az elmúlt időkből származó humoros anekdotákkal fűszerezett beszámoló közben a szebbnél-szebb szobákat és a híres Festetics könyvtárat. Visszamenve a hotelba, az ebéd elfogyasztása utána mindenki saját ízlése szerint használhatta újra a termálvízű medencéket, ill. a többi egészségügyi lehetőségeket. Késő délután részben a Dotto – kisvasúttal és egy rövid séta után kiültünk a REBLAUS-PINCE teraszára, ahol a gyönyöri kilátást élvezve a házigazda hat különböző fehér és vörösbort mutatott be és  kóstolhattuk meg. Közben magyar specialitásokkal nagyon gazdagon megrakott nagy tálakat szolgáltak fel. Élő zene mellett naplemente utánig remekül szórakoztunk és rövid énekelés és táncolás után a busz visszavitt bennünket a hotelba. 

A harmadik napon, reggeli után, a Balaton parti úton nagy levendulások mellett értük el a híres Tihanyi Apátságot, ahol a látogatóközpontban egy rövid videóban megismerhettük a Bencéskolostor történetét. Itt már a Bencés Apátság Priorja, dr. KORZENCZKY Richárd fogadta csoportunkat és végigvezetett nem csak a templomon, hanem az altemplomban is. Itt láthattuk I. ANDRÁS Magyar Király sírját, ill. az alapitó latin nyelvű okiratot, ahol már több helyen magyar mondatokat is olvashattunk. Továbbmenve megismertük a nagyon szépen restaurált kolostor részeit is. Természetesen nagy figyelemmel megtekintettük azokat a szobákat, ahol KÁROLY osztrák császár és magyar király és királynő Zita menekülésekor a családjával (köztük a kis Otto von Habsburg) több napot töltöttek el. Továbbá láthattuk az alagsorban a modern múzeum gyönyörűen berendezett termeit és az akkori aktuális kiállítást. A nagy élményhez hozzájárult a Perjel, KORZENCZKY-Atya, a kedvességet sugárzó személyisége és a vezetés szimpatikus stílusa. R. István, mint a Pannonhalmi Bencés Gimnázium iskolatársa, megköszönte az elragadtatott csoport nevében ezt a különlegesen informatív és szórakoztató 2-órás vezetést. A kolostortól 800 m-re fekvő ECHO-éttermet egy kényelmes sétával értük el. A tihanyi félsziget víztornyából átépített étterem teraszáról remek kilátást élveztünk és ragyogó napsütés mellett fogyaszthattuk el az ebédet. Tele élményekkel indultunk a tópartján Balatonfüredre, ahol egy szakadó eső fogadott – így megállás nélkül folytattuk utunkat hazafelé. Sopronnál a BLAGUSS-AGORA vendégházánál megálltunk, ahonnan tervszerinti időben, de zuhogó esőben érkeztünk meg Bécsben. A részvevők megköszönték Radda Marikának az élménydús utazást és már többen örülnek a 2017-re tervezett Szegedi látogatásnak. 

 

Kapcsolódó Cikkek